Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

Kulcsfontosságú adat jött - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Kulcsfontosságú adat jött - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Határozott emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet vegyes mozgások követtek Ázsiában. A tegnapi zárás után jelentett az Apple, amelynek sikerült megverni az elemzői várakozásokat és története legnagyobb sajátrészvény-vásárlását jelentette be, így az iPhone-gyártó árfolyama jelentős pluszban indította a mai napot. Délután fontos munkaerőpiaci adat érkezett az USA-ból, az amerikai foglalkoztatottak létszámának emelkedése messze elmaradt a várakozásoktól, és jócskán csökkent az előző hónaphoz képest áprilisban. A tőzsdék a nap első felében is a pozitív tartományban mozogtak, majd a munkaerőpiaci adat után begyorsult az emelkedés.

Szép pluszban zárt Amerika

Szép pluszban zárt Amerika

Vegyes mozgásokat láttunk ma a nemzetközi részvénypiacokon, Európában a befektetők a Fed tegnapi üzeneteit emésztették, miközben tovább dübörgött a gyorsjelentési szezon is, például Európa legnagyobb cége, a gyógyszergyártó Novo Nordisk, valamint a Shell is ma jelentett - mindkét cég megverte az elemzői profitvárakozásokat. A vezető amerikai indexek egy százalék körüli pluszban fejezték be a napot. Ezzel a mai napi izgalmaknak még nincs vége, hiszen az amerikai zárás után jelent majd az Apple is, amely jelenleg a világ második legértékesebb cége a Microsoft után.

Így reagáltak az amerikai indexek Jerome Powell szavaira

Így reagáltak az amerikai indexek Jerome Powell szavaira

Az amerikai jegybank magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntését, amelyből kiderül, hogy a jegybank nem módosította az irányadó rátát. Az amerikai indexek enyhe erősödéssel reagáltak a hírre.

Csúnya lett a zárás a tőzsdéken, 2022 óta nem történt ilyen a bitcoinnal

Csúnya lett a zárás a tőzsdéken, 2022 óta nem történt ilyen a bitcoinnal

Európában a Volkswagen kedvezőtlen számait követően az autógyártók vezették az esést, ezt követően pedig az amerikai tőzsdék is nagy mínuszban zártak a vártnál kedvezőbb béradatok publikálását követően. A bitcoin 2022 novembere óta a legrosszabb hónapját zárta, az idei évben azonban még így is jelentős pluszban van a jegyzés.
A befektetők eközben már a piaczárást követő gyorsjelentésekre is figyelnek a holnapi kamatdöntés előtt: az Amazon, az MAD, és a Supermicro egyaránt a keddi zárást követően teszi közzé legfrissebb számait.

18 000 fölött zárt az OTP, kilőtt a Tesla!

18 000 fölött zárt az OTP, kilőtt a Tesla!

Ázsiában kedvező hangulatban telt hétfő reggel a kereskedés, ezt követően Európában kisebb mínuszban voltak a tőzsdék, a kisebb esés nap végéig kitartott. A magyar tőzsdén kiváló volt a hangulat, az OTP és a Magyar Telekom vezetésével a BUX új történelmi csúcsra emelkedett. Az amerikai részvénypiacokon mérsékelt volt az emelkedés hétfőn, a nagy sztár a Tesla volt.

A részvénypiaci folyamatokkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Ingyenes regisztráció itt.

Tévúton a magyar gazdaságpolitika?

Tévúton a magyar gazdaságpolitika?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy nem viszi-e rossz irányba a kormány az országot, ha olyan gazdaságpolitikában hisz, amely a jelenlegi fejlettségi szintünkön nem hoz érdemi előrelépést. Erről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A második blokkban az Nvidia árfolyamesésének okait elemeztük Jónap Richárddal. A Concorde részvénypiaci stratégiája azt is elárulta, hogy van-e olyan sztori, amely a mesterséges intelligencia után megmozgathatja a befektetők fantáziáját.

Ha ide tetted a pénzedet, akkor nagyon jól jártál

Ha ide tetted a pénzedet, akkor nagyon jól jártál

Amikor befektetésben gondolkozunk, akkor a várható hozam és a kockázatok mellett fontos tényező lehet, hogy milyen időtávra tervezünk különféle eszközökbe pénzt tenni: van, aki akár napon belül is nyit és zár le új pozíciókat, de vannak olyanok is, akik beszállnak egy befektetésbe, és évekig, akár hosszú évtizedekig hozzá sem nyúlnak ahhoz. Utóbbi hozzáállás kapcsán adódik a kérdés: vajon melyik eszközosztály produkálta a legmagasabb hozamot igazán hosszú távon? Hova érdemes fordulni azoknak a befektetőknek, akik nem szeretnék napi rendszerességgel bújni a grafikonokat?

Megszenvedték az amerikai tőzsdék az inflációs adatot

Megszenvedték az amerikai tőzsdék az inflációs adatot

Ma reggel az ázsiai piacokon felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően a délelőtti emelkedést nagyrészt visszaadták az európai tőzsdék, és Amerika is nagyobb mínuszban zártak, miután a délutáni amerikai inflációs adat a vártnál magasabb lett, melynek hatására tovább mérséklődtek a kamatvágással kapcsolatos várakozások: a dollár komoly erősödésbe kapcsolt, a tőzsdék pedig lefordultak. A magyar piac azonban a forint markáns gyengülése ellenére is jól állta a sarat, az OTP vezetésével a BUX új történelmi csúcsot ért el.

Fedezékbe húzódnak a befektetők, új csúcson az arany

Fedezékbe húzódnak a befektetők, új csúcson az arany

Egyre rosszabb hangulat jellemzi a mai tőzsdei kereskedést, szektorszinten a védelmi részvényeket adják a legnagyobb elánnal a befektetők. Közben ma is kiemelten érdemes figyelni a kriptopiacot, csúcsközelben van ugyanis a bitcoin. Ezzel párhuzamosan az arany is a befektetők fókuszában van, ma ugyanis ismét új történelmi csúcsra került a nemesfém árfolyama.

Nincs meg az irány a tengerentúlon

Nincs meg az irány a tengerentúlon

Vegyesen indult a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, a Dow Jones 0,2 százalékot esett, a S&P 500 0,1 százalékos pluszban van, míg a Nasdaq 0,3 százalékot emelkedett a nyitásban.

Csúcsok dőltek ma a magyar tőzsdén, Amerika pedig Csipkerózsikát játszott

Csúcsok dőltek ma a magyar tőzsdén, Amerika pedig Csipkerózsikát játszott

Nagyrészt jó hangulatban indult a kereskedés a tőzsdéken, az ázsiai tőzsdék emelkedtek, és Európában is egyre határozottabb erősödés alakult ki, beleértve a magyar piacot , ahol a Duna House és az Alteo is történelmi csúcsot döntött. Ehhez képest az USA-ban már óvatosabb mozgások látszódtak ma, olyannyira, hogy az egész kereskedés érdemi mozgások nélkül zajlott. Közben a nyersanyagpiacokon már voltak mozgások, az arany árfolyama történelmi csúcsot döntött 2 354 dollárnál, míg a múlt heti rali után esnek ma az olajárak, miután Izrael közölte, hogy kivonja csapatait a Gázai övezetből. Erősen indult a hét a kriptopiacon is, a bitcoin jelentős emelkedést követően közel van hozzá, hogy új történelmi csúcsot döntsön.

Megérkezett a Wall Street legmagasabb célára az S&P 500-ra

Megérkezett a Wall Street legmagasabb célára az S&P 500-ra

A Wells Fargo a mesterséges intelligencia iránti optimizmusra és a kamatszint esetleges csökkenésére hivatkozva megemelte az az S&P 500 indexre vonatkozó év végi célárát 5 535 pontra, ami a Wall Street-i cégek között a legmagasabb érték.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.